-
Helyszín:
Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Underground terme Marosvásárhely
- Grafikai tervezés:
- Előadók:
- Közreműködők:
-
Támogatók:
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma MagyarországNemzeti Kulturális Alap
Az ARTeast Alapítvány Alexanderplatz című színházi előadása az első magyar nyelvű reprezentáció volt a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Underground termében, amely egy éven keresztül kísérleti, nem konvencionális színházi formáknak adott teret Ugyanakkor egy másfajta premiert is jelent ez az előadás: mivel kizárólag pályázatokon elnyert támogatásokból jött létre és jogilag nem függ egyetlen költségvetéses intézménytől sem (ehhez hasonló próbálkozásra Erdély színházi világában még nem volt példa), így tulajdonképpen az első erdélyi magyar független produkció is egyben. Ennek megvalósítása igen jelentős lépést jelent az itt működő színházi struktúra megreformálása szempontjából, mely jelen pillanatban a kőszínházak kissé merev keretei közé szorítva létezik. Az előadás témája egy igen fontos és aktuális problémát vet föl: az otthonkeresésről szól ugyanis, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy az egyszeri vágyait követő, saját önmegvalósítását áhító, boldogulását kereső ember számára hol van az a világ, ahol álmai testet ölthetnek, kézzel foghatóvá válnak? Létezik-e egyáltalán ilyen? Mindez két fiatalember barátságának története kapcsán.
Az előadás forgatókönyve Berlinhez kötődő (főként német) 20. századi írók — Alfred Döblin, Hermann Hesse, Christopher Isherwood, Egon Erwin Kisch, Siegfried Lenz, Thomas Mann és Rainer Maria Rilke — műveinek részleteire, motívumaira épül, formavilágát tekintve pedig az 1930-as évek berlini kabaréjának stílusából inspirálódik, ennek sajátos dalaiból (song) illetve tánc- és mozgáskultúrájából. Ez a különös stílus nagyon egyéni módon fogalmazza meg a színházi tér és közösség viszonyát, sajátos színházi nyelvet teremtve ezáltal.
Az előadást Barabás Olga rendezte, a zeneszerző Darvas Ferenc, a dalszövegeket Barabás Olga és Pávai Csanád írták. Játssza: Mátray László, Váta Lóránd. Harmonikán kíséri Pávai Csanád.