A művész és a műkritikus nyilvános párbeszédét vitte színre ez az akció. A párbeszéd a kiállításon szereplő munkáimról folyt, a művész státusáról egy átalakuló kontextusban, a vállalt vagy nemvállalt szerepekről stb. A verbális párbeszéd informatív közléseit kiegészítették – vagy inkább megzavarták – az akció színterén történő „mellékes események”. A pódiumbeszélgetés alatt egy pincér egy élő halat hozott be egy ezüsttálcán és ezt elhelyezte a két szereplő között. A hal agonizáló, mikrofonnal felerősített vergődései és hangjai állandóan „belenyilalltak” a pódiumbeszélgetésbe, mintegy figyelmeztetve a jelenlévőket arra, hogy maga a művészeti kommunikáció „haldoklik épp a szárazon”, akármilyen komoly és súlyos dolgokról is szóljon a beszélgetés.