„…Sosem lehet eligazodni egy kortárs jelenségben, hogyha nem látjuk, ha nem kutatjuk, hogy milyen előzményei vannak, ha nem tekintünk a művészettörténetre mint egy egységes, kibontakozó jelenségre. (…) Gyakran hallom, hogy valaki betéved egy galériába, és azt mondja, hogy „nem értem, hogy mi történik”. Nem is értheti, ha nem tekinti át, hogyha nincs minimál rálátása a huszadik századra meg úgy egyáltalán a művészettörténetre. Mert ezek a dolgok összefüggnek, ezek a dolgok egymást generálták, egyik lépés maga után hozta a következő lépést. Ilyen értelemben a huszadik század egy nagyon izgalmas és valóban egy egységes jelenség. Akár a kubizmust, akár a futurizmust, akár a posztimpresszionizmust tekintjük a huszadik század első lépcsőfokainak – egészen a konceptuális művészetig vagy a posztkonceptuális művészetig –, érezni azt a fajta kibontakozást, összefüggést, azt a történetiséget, ami ebben rejlik. Ezt valahogy úgy képzelem el, mint hogyha valaki felnyitja a legújabb Mercedesnek a motorháztetejét, és azt mondja, hogy nem értek semmit. De ez nem itt kezdődik. Valahol a keréknél kezdődik ez a Mercedes, vagy a szekérnél, vagy ott kezdődik, hogy tengely, és a tengelyen kerekek. S azután meghajtás… egy csomó minden. Csak akkor értjük igazándiból, vagy akkor van esélyünk megérteni, hogy mi van a motorháztető alatt, hogyha a szekértől vagy a keréktől vagy a tengely jelenségtől errefelé rendelkezünk a minimál rálátással. A kortárs művészettel sincs másképp. Az, hogy valaki felfogjon vagy hogy valaki igazándiból megértse vagy megsejtse, hogy mi történik a kortárs művészetben, valóban szükség van egy féle-fajta művészettörténeti rálátásra.” Irsai Zsolt

A cím szójátékon alapul: Irsai Zsolt kiállító és kiállított is egyben (a projekt tulajdonképpeni alkotója Bartha József, aki a dátummal Irsai eredeti kiállítási szándékát jelöli – lásd a meghívón szereplő, halála előtti idézetet). Az esemény az ismert művészeti személyiség kissé misztikus megidézése, ahol a néző az Irsai lakásából köncsönzött székekre ülve, a hanganyag által spirituálisan, a benne kifejtett gondolatok útján pedig mentálisan is találkozhatott az elhunyt művésszel (a felvételeken B. Szabó Zsolt beszélget Irsaival, művészetről, annak történeti és elméleti vonatkozásairól). A szeánsz jellegű esemény readymade-ként használja a tárgyat és hangot; egyszerre emlékkiállítás és kiállítás az emlékezetről, amelyben az Irsaira jellemző, kissé társadalomszobrászi (Beuys) tevékenység folytatódik, hódolattal a művész elhivatottsága és pedagógiai beállítottsága iránt. Irsai fülünkbe dörmögő, szépen ívelő, beavató gondolatai valójában arról próbálnak meggyőzni: mennyire fontos is a művészet. – Ungvári Zrínyi Kata